Egy Galaxy C mobil előbb kaphat dupla kamerát, mint a Note 8 ?

Pont ma számoltunk be róla, hogy egy ismeretlen, de megbízható forrás szerint a nem a Note 8 lehet az első dupla kamerás Samsung mobil. Talán ennek hatására kapott szárnyra egy pletyka a Weibo-n, miszerint a Galaxy C sorozat egyik tagja lehet az első ilyen készülék a dél-koreai gyártótól.

Mindenképp fontos kiemelni, hogy egyenlőre csak egy pletykáról van szó. A Weibo felhasználó csak utalt rá, hogy a C szériából kerülhet ki az eszköz, ezt pedig egy meglehetősen komolytalan rajzzal szemléltette. A Galaxy C sorozat eddig megjelent mobiljai első körben Kínában voltak kaphatóak, majd később más piacokon is felkerültek a boltok polcaira. Mivel az ázsiai országban igen nagy a verseny, főleg a kis gyártóknak köszönhetően, így nem lennénk meglepve ezen a lépésen. Itt került forgalomba anno a Samsung első 6GB belső memóriával felvértezett okostelefonja is a Galaxy C9 Pro és a Galaxy S8 mobilokat is több RAM-al tudjuk megvásárolni, a többi országhoz képest. A Galaxy C széria érkezése egyébként nyár elején esedékes, ezzel szemben a Note 8-ra csak valamikor augusztus-szeptember környékén számíthatunk. c9pro

MEGOSZTÁS