Hamarosan meghódítja a világot a Tizen

Tegnap indult a Samsung Tizen Developer Conference 2017 San Francisco-ban. A konferenciát megnyitó előadás során a Samsung saját gyártású platformjának terjeszkedéséről igazán sok szót ejtettek a bemutatkozó új termékek mellett.

Kiderült, hogy a Tizen rendszerrel rendelkező telefonok igazán jól teljesítenek Indiában, az eladások 30%-al növekedtek 2016-ban az előző évhez képest és 2017-ben már most több mint 100%-os növekedés tapasztalható és még egy félév hátra van. Az elsőként Indiában megjelenő rendszer az idő múlásával már Dél-Kelet Ázsiában és Afrikában is elérhetővé vált. A gyors növekedésnek köszönhetően a Samsung elmondta, hogy annak ellenére, hogy a kezdetekben csak Indiában volt elérhető, “hamarosan minden országban elérhető lesz a világon”.

tizen-growth-2-720x540

Igen, ez egy elég jelentős nyilatkozat a társaságtól, reméljük mihamarabb beváltják majd ígéretüket, mindemellett azt is megígérték, hogy idén tízszer annyi alkalmazás fog érkezni Tizen-re mint 2016-ban.

 

MEGOSZTÁS