Jó hírek érkeztek az USA-ból a Huawei-nek

Az Egyesült Államok rendesen megnehezítette a tiltás miatt a Huawei dolgát a nemzetközi piacon. Most újra felcsillant a remény, hogy minden maradhat a régiben és a Google szolgáltatás csomagjával jöhetnek továbbra is a kínai cég készülékei. Hasonlóra már nyáron is volt példa, abból nem lett semmi, így érdemes egyelőre fenntartással kezelni a hallottakat.

A napokban Bilbur Ross az USA kereskedelmi főtitkára úgy nyilatkozott, hogy hamarosan több amerikai cég is megkaphatja engedélyt, hogy kereskedhessen a Huawei-jel. Állítólag 260 vállalat nyújtott be kérelmet, de Ross már az elején leszögezte, hogy ezek többségét el fogják utasítani. Arról konkrét információ nem jött, hogy a Google nyújtott-e be ilyen keresetet, és még az is a jövő zenéje, hogy megkapja-e a keresőóriás az engedélyt vagy nem. Az sem derült ki, hogy mikortól folytathatják majd a kereskedelmi kapcsolatot ezek a cégek a Huawei-jel. Jobb esetben erre már idén sor kerülhet.

Az USA szankciói ellenére a Huawei eladásai szárnyalnak, és jelenleg a legjobban növekvő vállalat a piacon. A Counterpoint szerint a harmadik negyedév eredményei alapján 17,6 százalékos piaci részesedést tudhat magáénak a kínai cég és egyre közelítenek az első helyen lévő Samsung-hoz. Ha ilyen ütemben növekednének akár már jövőre megelőzhetnék a dél-koreai vállalatot, persze az USA szankcióinak hatását idáig nem igazán érezte meg a Huawei.

A Mate 30 mobilok viszont már pont ezért nem jelentek még meg a nemzetközi piacon, de ha elérhetővé válna ismét a Google Mobile Sevices a Huawei számára, egy frissítés formájában könnyedén eljuttatható lesz majd a Mate 30 és Mate 30 Pro mobilokra, így pedig már semmi sem szabna gátat a globális premiernek.

MEGOSZTÁS
PR cikkekkel, linképítéssel kapcsolatban keress az info@gsmring.hu e-mail címen.