Kanadában kutat a 6G után a Huawei

Annak ellenére, hogy a legtöbb helyen még az 5G sincs kiépítve, a nagyobb cégek már elkezdték a 6G utáni kutatásaikat, melyből természetesen a Huawei sem szeretne kimaradni.

Egy adott technológia fejlesztése több évet vehet igénybe a bevezetés előtt, így volt ez az 5G-vel is, ami még most sincs a legtöbb országban kiépítve. A fejlesztés ettől függetlenül nem áll meg. Június elején számoltunk be róla, hogy a Samsung Dél-Szöulban fogja kialakítani a 6G kutatóközpontját. Egyértelmű, hogy a Huawei is szeretne magának egy nagy szeletet a 6G tortából, ezért ők is ebbe az irányba haladnak. Bejelentették, hogy a kanadai Ottawa Laboratóriumban több mint 13 egyetemmel és kutatóintézettel karöltve kezdik meg a hatodik generációs hálózat utáni kutatásokat.

Júliusban egyébként az SK Telekom, a Nokia és az Ericsson is bejelentette partnerségét, mely szintén ezt az irányt célozza meg. A Huawei szerint egyébként a 6G technológia 2030 előtt biztosan nem lesz elérhető a kereskedelmi forgalomban. Sőt, még egyértelmű szabvány sincs rá, ezért az elvégzett kutatások inkább csak elméleti, mint gyakorlati jellegűek.

FORRÁSgsmarena
MEGOSZTÁS
Mindig is érdekeltek a mobiltelefonok, 2016-ban kezdtem el saját oldalam, azóta naponta írok a számomra is érdekes tartalmakról.