Készül az érintő képernyős MacBook

apple

Az amerikai vállalat a napokban megjelent pletykák szerint egy új MacBook készüléken dolgozik, ami állítólag érintős kijelzővel fog rendelkezni. Mutatjuk, hogy mit tudunk eddig.

A notebook piacon már évek óta számtalan olyan készülékkel találkozhattunk, ami érintő kijelzővel van felszerelve, megkönnyítve így a mindennapi használatot sok ember számára.

Úgy tűnik, hogy hamarosan végre az Apple is elhozhatja a saját ilyen típusú megoldását és megérkezhet az első MacBook érintő panellel.

A forrás szerint a cég már teszteli ezeket a készülékeket, viszont a leghamarabb a 2024-es év végén, de inkább a 2025-ös év elején találkozhatunk majd ilyen termékkel, ha persze minden a tervek szerint alakul. Azt is megjegyzik, hogy valószínűleg itt OLED panelről fogunk beszélni, így lehetséges, hogy két legyet üt az Apple egy csapásra az első OLED kijelzős és érintős panellel. Persze ez nem éppen jellemző a nagyvállalatra, így valószínűleg először egy sima OLED kijelzős termékkel találkozhatunk majd a boltok polcain.

A pletykált MacBook termék kialakítása és dizájnja meg fog maradni, csak a kijelző változik. Sajnos egyelőre még csak ennyi információval rendelkezünk, de ha tippelnünk kellene, akkor garantálható lesz majd az új generációs Apple chip.


Forrás