Le is futotta első tesztjét a Galaxy S8 Mini?

A hónap elején lehetett először arról hallani, hogy hosszú kihagyás után ismét kaphatunk egy mini változatot a Samsung idei zászlóshajójából.


Ugyan akkor még csak pletyka szinten érkezett ez az információ, de most úgy tűnik, hogy lehet benne valami, mivel tegnap egy eddig ismeretlen Samsung készülék tűnt fel a Geekbench oldalán és úgy látszik, hogy az S8 széria egyik darabja lehet. Az egyes régiókban a Galaxy S8 SM-G9500 kódnéven fut, a most felbukkant újdonság pedig a Samsung SM-G9600 típusszámmal rendelkezik. Ezt követően többen el is kezdtek találgatni a készüléket illetően és Galaxy S8 Mini-ként vagy Galaxy S8 Lite-ként emlegetik.

Mindezek mellett természetesen láthatunk néhány alapinformációt a Geekbench-nek köszönhetően, ami alapján 4 GB RAM-al és Snapdragon 840 processzorral fog érkezni a mobil. Igen, Snapdragon 840 még nem létezik, ebből adódóan egy aprócska tévedésről lehet szó. Az eddig kiszivárgott információk szerint, azt lehetett hallani, hogy Snapdragon 820 processzort kap majd a telefon, (de még ez sem biztos) ezért lehetséges, hogy ennek a CPU-nak egy kicsit módosított változatát látja így az applikáció. Ez persze még továbbra sem garancia arra, hogy valóban jön egy kisebb S8, de idővel természetesen ez is kiderül majd.