Már itthon is kapható a Honor 50 5G

honor

Ahogy már többször megírtuk nektek, Európában is megjelent a Honor 50 5G készülék, amit pár napja már itthon is meg lehet vásárolni. Mutatjuk a részleteket.

crypto50

A Honor még az év elején mutatta be a Honor 50-es sorozatot, ami az első kiemelkedő terméke volt a cégnek a Huawei-től való szétválás óta. Nem mellesleg a Honor 50 5G okostelefon volt az első, ami megkapta a Google szolgáltatások támogatottságát, így újra tejes értékben tündökölhet a kínai cég, függetlenül a Huawei-től.

Az okostelefon Magyarországon is megvásárolható már néhány napja a hivatalos forgalmazóknál. Fekete, zöld és ezüst színben került a polcokra. A 6GB/128GB-os verzió 189.999 Ft-ért, míg a 8GB/256GB-os verzió 219.999 Ft-os áron szerezhető be.

honor

A készülék egy 6,57 colos FHD+ felbontású és 120 Hz képfrissítésű OLED panelt kapott meg, ami mellé egy 32 MP-es szelfi kamera társul Infinity-O kivágásban. Szoftveresen Android 11 fut a készüléken, ami hamarosan megkaphatja az Android 12-es verziót.

Hardveresen egy felső-prémium kategóriás Snapdragon 778G processzorral szerelték, ami mellé a fent említett RAM és belső tárhely társul. Utóbbi fix, nem bővíthető tovább. Az akkumulátor kapacitása 4300 mAh-s, amit 66W-os vezetékes gyorstöltéssel lehet feltölteni. A gyártó kommunikációja szerint 45 perc alatt elérhető a teljes töltöttség.

A Honor 50 5G hátoldalán összesen négy kameraszenzor található meg: egy 108 MP-es főkamera, egy 8 MP-es ultraszéles látószögű lencse, egy 2 MP-es makró és 2 MP-es mélység lencse. Az ujjlenyomat-olvasó a kijelző alá van építve.

Összességében elmondható, hogy ez egy jó készülék. Viszont ennél több kell, ha újra előre szeretne törni a gyártó, hiszen a Samsung Galaxy A52s 5G már 140.000 Ft környékén is minimum ezt tudja ajánlani, sőt ott van optikai képstabilizálás, IP67-es vízállóság és MicroSD bővítési lehetőség is, 4 év szoftveres támogatottsággal.


Forrás