Már megvan hová kerülhet az iPhone 8 ujjlenyomat olvasója

A tegnapi napon kaptunk képeket az idén ősszel érkező iPhone 8 készülék elő és hátlapi paneljéről, mivel a korábbi pletykákkal ellentétben a hátlapon nem volt látható az ujjlenyomat olvasó részére fenntartott hely, ezért egyértelműen azt hihettük, hogy a megjelenítőben kap majd helyet a biometrikus szenzor, de úgy tűnik, ezt másképp lesz.


Előző nap megkapta a modell az ujjlenyomat olvasóhoz szükséges szabadalmakat, ez alapján pedig úgy látszik, hogy a bekapcsoló gombon, fog helyet kapni az azonosító. Nem az iPhone 8 lenne az úttörő ezen a téren, ugyanis 2015 utolsó negyedévében a Sony Xperia Z5 rendelkezett elsőként ujjlenyomat olvasós bekapcsológombbal. Ugyan ezt a variációt, a Sony már levédte az Egyesült Államokban, de az Apple mérnökei úgy tűnik, hogy könnyen megoldják, majd ezt a problémát.

Az cupertinói cég által kidolgozott rendszer kisebb lesz és egy picit más elven működne, így elkerülhetik az ebből fakadó szabadalmi vitákat. Ettől függetlenül még nem dobták el a korábban levédett érintő képernyőben megbújó azonosítót sem, tehát ha idén nem is, de a közeljövőben még érkezhet olyan iPhone modell, amelynek a megjelenítőjében lesz elrejtve a szenzor.