Megelőzte a Xiaomi a Huawei-t!

A Huawei-nek az amerikai szankciók ellenére meglepően jó eladásokat sikerült produkálni globális szinten, de már akkor is világos volt, hogy ennek nagyrészét a kínai értékesítések teszik ki.

Amikor a világ többi országában megvetette a lábát a koronavírus Kínában már kezdték feloldani a fertőzés miatt behozott szankciókat. Ennek hatására az emberek elkezdtek vásárolni, többek között új mobiltelefonokat is. Mivel saját hazájában a Huawei rendkívül népszerű, -mondhatni uralja a piacot- nem is meglepő, hogy több milliós eladásokról számolt be a vállalat globális szinten. Ebben a jelentésben viszont arra nem tértek ki, hogy az egyes kontinensekre lebontva milyen eredmények születtek. A Canalys készített egy friss statisztikát Európával a célkeresztben, amin már nem olyan rózsás a Huawei helyzete. Korábban kétszer is hangsúlyozta a kínai cég, hogy az amerikai szankciók ellenére ők adták el a legtöbb mobilt, ami igaz is, de ha megnézzük a Canalys jelentését kiderül, hogy az öreg kontinensen a Xiaomi közben szépen beelőzte a Huawei-t.

Az első helyen továbbra is a Samsungot találjuk, a második negyedévben, a leszállított mobilok 30 százaléka a dél-koreai cégtől származott. Ugyanakkor az eladások jelentősen megcsappantak (-31%) az előző év azonos időszakához képest. Az Apple került a második helyre, 21 százalékos piaci részesedéssel, meglepő módon 42 százalékkal több készüléket adtak el mint tavaly ilyenkor. A Xiaomi-nak növekedésben még az Apple-t is sikerült felülmúlni, 65 százalékkal több mobilt adtak el az előző év azonos időszakához képest, 17 százalékos piaci részesedés mellett. Az Android Authority információi szerint összesen 7,1 millió Xiaomi telefont szállítottak le Európában, nagyjából 100 ezerrel többet mint Huawei mobilból.

A Huawei tehát a negyedik helyre lépett vissza, a Xiaomi-nak feltehetően az olcsóbb készülékek portfóliója segített abban, hogy kitűnjön a régióban. Bár a Huawei megközelítőleg 7 millió telefont szállított le ez a szám az elkövetkezendő hónapokban gyaníthatóan csökkenni fog. Egyre több mobiljuk érkezik Google szolgáltatások nélkül, ami az európai felhasználók számára komoly negatívum. Az öt legnagyobb európai gyártók közé a Nokia mobilokat visszahozó HMD Global is bekerült, 2 százalékos piaci részesedéssel.

MEGOSZTÁS
PR cikkekkel, linképítéssel kapcsolatban keress az info@gsmring.hu e-mail címen.