Megjelent az Android TV 13

Az amerikai nagyvállalat a mobiltelefonok után bemutatta az Android 13-as felületet az okostelevíziókra. Mutatjuk, hogy mit kell tudni erről.

A Google nem csak a telefonokra és tabletekre készíti el az android rendszert, hanem okosórákra és az okos televíziókra is. Utóbbi felületet Android TV-nek hívják, amit több nagy gyártó is használ a piacon.

Persze azt érdemes megjegyezni, hogy akinek tetszik a felület, de mégsem alapból ez a rendszer fut a termékén, vásárolhat egy Google Chromecast elnevezésű kiegészítőt, amivel elérheti ugyan azokat a lehetőségeket.

Forrás:gsmarena

A szoftverek elnevezései nagyjából egységesítve vannak, így nem csak az okostelefonoknál tartunk Android 13-as rendszernél, hanem már az okostelevízióknál is, legalább is gyakorlatban. A forrás azért megjegyzi, hogy a most bejelentett hír, hogy megjelent az Android TV 13 leginkább azért fontos, mert végre a fejlesztők befejezték az új felületet, viszont arra, hogy az otthonokba is elérjen még azért kell várni bőven.

A forrás meg is jegyzi, hogy az Android 12-es rendszert még a Google Chromecast kiegészítők is csak az idei év elején kapták meg, így ez a folyamat azért lassabb, mint a telefonoknál. Az új kiadásnál több újítás is van, ezek közül például az egyik az, hogy a felhasználó maga állíthatja a felbontást és a frissítési gyakoriságot.


Forrás