Megvan, hogy mikor jön a Oneplus 10T

oneplus

A kínai vállalat napokon bemutathatja a legújabb okostelefonját, ami a legerősebb lehet most cégen belül. Mutatjuk, hogy mit tudunk róla.

A Oneplus idén már több okostelefont is bemutatott, köztük a Oneplus 10 Pro készüléket, ami eddig az idei csúcs mobil volt, viszont most megérkezhet a Oneplus 10T, ami teljesítményben leverheti előbbit.

Már mi is többször megírtuk nektek, hogy hamarosan megérkezhet a készülék, de eddig még nem tudtuk, hogy mikor lesz a bemutató.

A napokban viszont már az is kiderült, hogy a hivatalos bemutató 2022. augusztus 3-én lesz és már az is biztos, hogy az OxygenOS 13 is ekkor fog majd bemutatkozni, ami a vállalat legújabb rendszere. A termékről már elég sok mindent tudunk, de arról nincs információ, hogy Kínán kívül kapható lesz-e a termék és ha igen mikor és mennyiért.

Hardveresen a Oneplus 10T egy nyolcmagos Snapdragon 8Gen1 SoC Plus fog dolgozni a készülékben, ami jelenleg a legerősebb lapka, mellé pedig minimum 8GB RAM és 128GB belső tárhely társul, de persze ezek mellett több kivitelben is kapható lesz. Ha a készülékről újabb információkat tudunk majd meg, megosztjuk veletek.


Forrás