Mutatott be új szériát a Xiaomi, meg nem is

Tegnap a Xiaomi alapítója, Lei Jun egy Weibo posztban jelentette be, hogy ma egy teljesen új szériát fognak bemutatni. Mivel a show Kínában volt, az időeltolódás miatt már sor is került rá, de nem éppen azt kaptunk amit vártunk.


A pletykák a Xiaomi CC9 és a CC9e érkezéséről szóltak, amiből végül nem lett semmi. Ugyan a Xiaomi CC sorozat debütált, viszont okostelefonok nélkül. Mint megtudtuk a CC brand kifejezetten a fiatalabb korosztály számára készül és nagy hangsúlyt fektetnek majd a kamerákra és a dizájnra. Külön tervezőcsapat felel a külsőért, ők a Chic & Cool 90, akik képzőművészetet és ipari formatervezést tanuló diákok.A név a termékvonal irányvonalát is tükrözi, ami Creative & Coloroful vagy Camera & Camera is lehet. Az elsőn a tervezőcsapatból kifolyólag sokat nem kell magyarázni, a másik ugye a kamerákra utal, amik a pletykák szerint az Asus ZenFone 6-hoz hasonló flipes kialakítást kapnak. Úgy hírlik három modult találunk majd egymás mellett, a főkamera 48 megapixeles, mellé jön egy széles látószögű és egy telefotó szenzor. A készülékekben megtalálható a Meitu speciális képalkotó algoritmusa, ami mindenféle AI szépítőfunkcióra képes, a big data alapú alakjavítástól kezdve a csontelemzésig.A megállapodás szerint az elkövetkezendő harminc évben a Xiaomi felel majd a Meitu mobilok hardveréért,  a marketingért, a kutatás-fejlesztésért és a formatervért. Cserébe megmaradhat a Meitu önálló márkakánt, de az általuk fejlesztett technológiákat kölcsönveheti a Xiaomi. Arról nem esett szó, hogy mikorra várható a sorozat első készüléke.