Napokon belül megérkezik a Honor Play 5 Youth Edition

honor

A Honor a pletykák szerint újabb okostelefont tervez bemutatni a napokban, amiről hivatalos megerősítés is érkezett. Mutatjuk a részleteket.

crypto50

A kínai cég a Huawei-től való szétválás óta, újra ontja magából a készülékeket minden árkategóriában. A Honor 50 készülékek után most jöhet a Honor Play széria újabb tagja, amit október 25-én mutathatnak be Kínában. A készülék neve Honor Play 5 Youth Edition, amit a fiataloknak szánhatnak.

A készülékről még egy plakátfotó is megjelent, amin nagyon jól látható a készülék kialakítása. Egy eddig szokatlan négyzetes lekerekített kameraszigetet kap meg a készülék, amit a hátoldal közepére helyeztek el. Itt összesen három kameralencse kap majd helyet egy LED villanó társaságában. A főkamera mellett minden bizonnyal egy ultraszéles látószögű és egy mélység lencsét kapunk, ahogy a legtöbb kínai mobiltelefonnál megszokhattuk.

play 5

A képből az is kivehető, hogy az ujjlenyomatolvasó a készülék jobb oldalán helyezkedik el a hangerőgomb szabályzó alatt. Előbbi egyben a ki és bekapcsoló gomb is egyaránt. Ezzel a biometrikus azonosító elhelyezéssel valószínűsíthető, hogy a kijelző IPS LCD típusú lesz.

Hardveres fronton a találgatások azt mondják, hogy egy MediaTek Dimensity 700 vagy MediaTek Dimensity 720 dolgozhat a mobiltelefonban, így minden bizonnyal az 5G támogatottság is adott lesz. Hivatalos megjelenési időpontról és árazásról egyelőre nincs hír, de október 25-én mindenre fény derül.


Forrás