Népszerű Redmi mobil kap Android 10-et

A Xiaomi nagyon el van foglalva a MIUI 12 frissítés bevezetésével, de azért a régebbi, Android 9-et futtató mobilokról sem feledkeznek meg.

Most a belépőszintű Redmi 8-ra futott be az Android 10, de a MIUI főverzióban egyelőre nem léptünk előre. Maradt a 11, ami nem is meglepő mivel még a csúcsmobilok sem kapták meg a MIUI 12-t. Mivel a Redmi 8 tavaly októberben mutatkozott be, ezért várható rá a MIUI 12 is, valamikor az év vége felé. A Redmi 8 egyébként Android 9 Pie-al érkezett, tehát ez lesz az első nagyobb frissítés amin átesik a mobil, úgyhogy a távoli jövőben lehet számítani az Android 11-re is.

Egyelőre csak Kínában lehet tölteni az Android 10-et a Redmi 8 mobilokra, de gyaníthatóan néhány héten belül globálisan is elérhető lesz a rendszer. Az új főverzió mellett a júniusi biztonsági javítócsomagot is tartalmazza a pakk, illetve néhány apróbb hibajavítást. A Redmi 8 egyébként elég korrekt kis mobil lett, 6,22 hüvelykes kijelzővel és dupla hátlapi kamerával. A burkolat alatt nyolcmagos processzor és 5000 milliamperórás akkumulátor dolgozik, a készülékért 40 ezer forintot kérek, ami egy elég korrekt ár érte.

Ez is érdekelhet:

Jó pár Xiaomi mobilra érkezett meg a MIUI 12 végleges verziója