Panaszkodnak a Xiaomi Mi 11 tulajok

A Xiaomi széria első tagját 2021 januárjában mutatták be, azóta pedig megjelent a Xiaomi Mi 11i, Xiaomi Mi 11 Lite, Xiaomi Mi 11 Pro, Xiaomi Mi 11 Ultra. A széria nagy népszerűségnek örvend, egyre többen vásárolják meg az eszközöket. Most azonban felhasználói panaszok érkeztek a Xiaomi Mi 11 kapcsán.

Egyes Xiaomi Mi 11 tulajdonosok már panaszkodtak arról, hogy a készülék nagyon melegszik és az akkumulátor-élettartama pedig csökken. A Mi 11 Az első készülék volt, ami Snapdragon 888-al jelent meg. Arra gondolnak többen, hogy a hőelvezetéssel lehet probléma a készüléknél.

Most újabb gondok jelentkeztek. Több felhasználónál a készülék Wifi modulja nem működik megfelelően és eldobja a jelet. Egyesek úgy vélik, hogy ez az alaplap nem megfelelő kialakítása vagy termelési hiba miatt történhetett meg. Erről a cég hivatalosan még nem foglalt álláspontot.

Ami még érdekesség, hogy a Xiaomi közösség Kínai felületén a szerkesztők elkezdték törölni azokat a hozzászólásokat, amik az üggyel kapcsolatban történtek, viszont ezt a problémát míg a cég nem oldja meg, nem fog eltűnni.