A közeljövőben egy újabb funkcióval fog bővülni az Instagram, ami figyelmeztetni fog minket ha túl sokat használjuk az applikációt.
Az Instagram vezetője, Adam Mosseri bejelentette, hogy a vállalat elkezdte tesztelni a „Take a Break” nevű új funkciót, amely segít a felhasználóknak megfékezni saját magukat az Instagram függőségtől. Arra ösztönzi őket, hogy tartsanak szünetet, miután egy bizonyos mennyiségű időt töltöttek az alkalmazáson.
Az új funkció, amely bekapcsolása után lehetővé teszi, hogy az alkalmazáson belüli emlékeztetőket állítsunk be, hogy 10, 20 vagy 30 perc folyamatos használat után szünetet tartsunk az Instagram alkalmazás használata közben.
Mosseri elmondta, hogy a „Take a Break” funkciót „annak a szélesebb körű törekvésnek a részeként fejlesztették ki, amelynek célja, hogy az emberek nagyobb kontrollt kapjanak az „Instagram-élményük felett”, és a jövőben „több ilyen ötletet is láthatunk még tőlük”.
Az Instagram egy harmadik fél szakértőivel együttműködve fejlesztette ki a „Take a Break” funkciót, és a következő napokban a felhasználók egy kis százalékánál kezdik meg a bevezetését. A vállalat azt tervezi, hogy valamikor decemberben indítja el, és ha a tesztelés zökkenőmentesen zajlik, a „Take a Break” egy-két hónapon belül minden felhasználó számára elérhető lesz.
A „Take a Break” tesztelése
A héten elkezdtük tesztelni a „Take a Break” nevű új funkciót. Ez az opt-in vezérlés lehetővé teszi, hogy egy általad választott időtartam után egy úgynevezett szünet-emlékeztetőket kapj az alkalmazáson belül.
Izgatottan várom az eredményeket és észrevételeket, remélhetőleg valamikor decemberben elindítjuk ezt.
– Adam Mosseri ezeket a sorokat osztotta meg Twitter oldalán.