Rejtélyes Samsung mobilról szivárgott ki kémfotó

Egy titokzatos SM-G9298 típusszámú Samsung készülék járt az FCC-nél az előző hét második felében, a forrás szerint kettő kijelző volt az eszközön.

A hír azért érdekes, mert a fent említett típusszám már nem köthető egyik mobilhoz sem, ezért rögtön szárnyra is kapott a pletyka, hogy a Galaxy X széria egyik tajga látható a felvételen. Na azért nem pont ez a helyzet. A specifikációk alábbiak szerint alakultak, Snapdragon 821 és Android 6.0 Marshmallow. Nem hinném, hogy a Samsung a ilyen “elavult” összetevőkből építené fel a híres X sorozatot. Mellékesen ha megnézzük a képet látható, hogy a kijelző felett nincs egyetlen érzékelő sem, sőt a régebbi motorosoknak ismerős lehet a két kis pötty a logó jobb és bal oldalán.

Ebből arra lehet következtetni, hogy egy szétnyithatós telefonról van szó. Kicsit megtévesztő viszont, mert az eddig megjelent ilyen telefonok az SM-W2016 vagy SM-W2017 volt, tehát a folytatásnak nem kellene ennyire eltérő típusszámot kapnia. Volt még egy másik széria is, ami 2016-ban már nem kapott vérfrissítést, ez pedig a SM-G9198, így akár az ő utódját is láthatjuk a képen. Mivel a mobil az FCC-nél vendégeskedett, így előbb-utóbb mindenre fény derül.

MEGOSZTÁS