Szinte már izzik, olyan piros lett a Sony Xperia XZ Premium Red

Februárban a Mobile World Congress rendezvényen mutatkozott be a Sony zászlóshajója az Xperia XZ Premium. Ekkor két színben ismerhettük meg a készüléket, ezek pedig a Luminous Chrome és Deepsea Black elnevezésű modellek voltak. Azóta persze már érkezett egy harmadik is a Bronz Pink, most viszont úgy tűnik, hogy hamarosan megérkezik a negyedik változat is, méghozzá piros színben.

Természetesen majd egy elegánsabban csengő névre is számíthatunk a Sony-tól, egyenlőre csak egy kiszivárogtató forrásnak köszönhetjük a jó minőségű képeket, de meg kell jegyezni a többi XZ Premium modellhez hasonlóan ez is gyönyörűre sikerült.

A hivatalos megjelenés még kérdéses, a modell a többivel megegyező hardverfelépítéssel fog érkezni. Tehát 5,46 hüvelykes 3840 x 2160 pixelfelbontású megjelenítőt kapunk. A rendszermemória terén 4 gigabájt áll rendelkezésünkre, mely mellé 64 GB tárhely dukál. A számításokért pedig a Qualcomm csúcsprocesszora, vagyis a Snapdragon 835 lesz felelős egy Adreno 540 grafikus chip kíséretében. Az előlapi kamera 13 megapixeles a hátlapon pedig egy 19 megapixeles modul helyezkedik el, ez utóbbi egyébként a Motion Eye technológiának köszönhetően szuper lassú 960 fps videók rögzítésére is képes.