Továbbra is a Samsung uralja a globális okostelefon piacot

telefonok-2019-cover

A Canalys végzett egy elemzést melyben a júliustól szeptemberig tartó, vagyis a harmadik negyedév okostelefon eladásait tüntették fel. Az egész bolygót bekebelező chiphiány és más nehézségek ellenére egész jól helyt álltak a gyártók, de még legalább egy évig ki kell bírniuk. Ugyanis az elemzők szerint legalább még eddig elhúzódhat a chipek és más egyéb komponensek hiánya. 

crypto50

A fentiek miatt az okostelefonok piaca sem teljesített úgy mint ahogy tavaly ilyenkor. A Canalys-nak köszönhetően megtudtuk, hogy 6 százalékkal több mobiltelefont adtak az előző év ugyan ezen időszakában. A listát talán nem meglepő módon 2021. harmadik negyedévében a Samsung vezeti. Az eladott mobiltelefonok 23 százalékát a dél-koreai gyártó telefonjai tették ki. A tavalyi évhez képest sem előre sem pedig hátralépés nem volt a Samsung részéről mivel 2020-ban is 23 százalékot sikerült maguknak szerezniük.

canalys-stat-1

A második helyre az Apple került a maga 15 százalékával, ami még jobb is mint a tavalyi, mivel akkor12 százalékot sikerült nekik elérniük. A harmadik helyen a Xiaomi van, aki egyre közelebb van a második helyen tanyázó Apple-höz, a két vállalat közti különbség csupán 1 százalék. A Xiaomi egyébként idén 14 százalékot tudhat magáénak és tavaly is az eladott telefonok 14 százaléka volt az övéké. Valószínűleg ez az elkövetkezendő egy évben gyökeresen meg fog változni. A negyedik helyre a Vivo került, ami 10 százalékot tudhatott be magáénak az előző negyedévre. Ami viszont 1 százalékkal jobb mint a tavalyi év hasonló időszaka. Az ötödik az Oppo lett, a kínai cégnek a Vivo-hoz hasonló eredményt sikerült elérnie és pont ugyan ennyit is javított az eladások terén is.