Újabb Oneplus telefon frissült Android 13-as verzióra

oneplus

A kínai vállalat néhány napja újabb termékeire tette elérhetővé az új Android 13-as rendszert, ami mindenképpen jó jelnek mondható a Oneplus felhasználóknak.

A Oneplus a készülékeinek szoftveres hátterére mindig is odafigyelt, amit sokan meg is kedveltek a kezelhetőség miatt.

Az új Android 13-as rendszer bevezetésénél is az élen járt, ugyanis a Oneplus 10 Pro elég hamar lefrissült az új Oxygen OS 13 rendszerre. A cég a napokban újabb termékekre tette elérhetővé az új rendszert, hiszen az előd szériára is elérhetővé vált az Android 13.

A cég néhány napja megkezdte a stabil Oxygen OS rendszer frissítését azoknál a felhasználóknál, akik hivatalosan is részt vettek a béta tesztelési időszakban és Oneplus 9 vagy Oneplus 9 Pro okostelefonnal rendelkeznek. A frissítés mérete durván 5GB, ami elég soknak mondható, ahhoz képest, hogy egy Samsung Galaxy S22 készüléknél 2GB volt ennek a mérete.

Valószínűleg a tesztelők után, a programból kimaradt felhasználók számára is elérhetővé válik majd a frissítés. A forrás megjegyzi, hogy néhányan már meg is kapták az új rendszert, de figyelembe kell venni, hogy ezeknek az elérhetősége szakaszosan történik. Arról egyelőre még sajnos nincs hír, hogy a többi Oneplus okostelefon mikor kapja meg az újdonságokat.


Forrás