Valós képen a Galaxy S8 !

Valószínűleg egyik mobilgyártó sem örülne, ha pár hónapon belül érkező csúcsmobiljáról kémfotó kerülne fel az internetre. Úgy tűnik a Samsungnál valaki nem nagyon szeret titkot tartani és kiszivárogtatott egy felvételt amin az állítólagos Galaxy S8 okostelefon látható.

Eddig azt lehetett hallani, hogy nem lesz home gomb és az előlapon minimális kávát találtunk majd. Úgy tűnik az előbbiek igaznak bizonyultak! A képen egy arany színű mobilt láthatunk, a logó is helyet változtatott, immár nem a beszédhangszóró alatt helyezkedik el, hanem a home gomb egykori helyére költözött. A pletykák szerint, 8GB RAM, Snapdragon 835, egyes régiókban pedig Exynos 8895 lapkakészlet lesz megtalálható a dél-koreai cég új zászlóshajójában. Több modellről is lehetett már hallani, többek között azt is rebesgették, hogy a széria mindkettő tagja hajlított kijelzőt kap. Szó esett ugyanakkor egy Galaxy S8 Plus névre keresztelt variánsról is, ami talán az egykori Note 7 tulajdonosok vigaszdíja lehet, így nem zárható ki az sem, hogy a sorozat három taggal érkezik akár csak a Galaxy S6. A megjelenés a korábbi tervek szerint a Mobile World Congress rendezvényen lett volna, de manapság áprilisi bemutatóról lehet hallani, a kibővített tesztidőszak miatt. Azonban nem a kép az egyetlen új hír a mobilról, egy bennfentes elárulta a debütálás dátumát is, ami allítólag április 18-án lesz esedékes. Persze kicsi rá az esély, hogy az akkor bemutatandó készüléket láthatjuk a képen, lehet, hogy egy korábbi prototípussal vagy egy Photoshop mesterrel van dolgunk.

galaxy-s8-real-image

 

 

MEGOSZTÁS