Úgy tűnik, annak ellenére, hogy az augusztus végén bemutatkozó Sony mobilokról már szinte minden kiszivárgott, azért tartogat még számunkra meglepetéseket a gyártó az év hátralévő részében.
A Geekbench oldalán bukkant fel egy eddig ismeretlen Sony mobil Xperia ZG néven. Szerencsére az applikációnak köszönhetően azért ha nem is mindent, de megtudtunk néhány részletet az újdonságról. Az eszköz lapkakészlete a processzor ID és az egyes magok órajele alapján nagy valószínűséggel Snapdragon 810 lesz, a rendszermemória terén pedig 2 gigabájt áll majd rendelkezésünkre. Ezt a CPU-t 2017-ben jelenleg egyetlen gyártó sem használja, talán maradt még a Qualcomm-nak belőle egy kevéske raktáron.
Az elért pontszám alapján az egymagos teszten 1349, míg a többmagos teszt alkalmával 3049 pontot sikerült összegyűjtenie a készüléknek, amit ha a Z5 Compact eredményeihez hasonlítunk akkor nem is olyan rossz. A kétéves csúcsmobil kompakt változata ezt a tesztet 1372 és 3868 ponttal zárta. Egyenlőre a megjelenésről még korai beszélni, de remélhetőleg még ebben az évben megkezdődik az értékesítés, a fentiek alapján pedig egy olcsóbb telefonra számíthatunk.