2 perc alatt elkapkodták a közel 600 ezer forintos RAZR 5G-t

razr-cover

Nagyon kelendő lett a falhasználók körében a Motorola legújabb készüléke, mert mindössze két perc kellett hozzá, hogy felvásárolják belőle az első készletet.

Szeptember 15-én értékesítették először az ebben a hónapban bemutatott Motorola RAZR 5G-t. Ugyan a készülék elődjéhez hasonlóan rengeteg kritikát kapott, melyek leginkább a benne lévő processzornak és az árának voltak köszönhetők. A mobilért ugyanis közel 600 ezer forintnak megfelelő jüant kérnek Kínában. Ami azért valljuk be tényleg irreálisan magas, még annak ellenére is, hogy dizájnban nagyon ott van az új RAZR. Viszont úgy tűnik, hogy ez a kínaiakat nem igazán hatotta meg, ugyanis csak két perc kellett hozzá, hogy a RAZR 5G elfogyjon az összes olyan kereskedelmi platformon amint tegnap meg lehetett vásárolni.

A Lenovo egyébként a klasszikus V3 tiszteletére alkotta meg az új RAZR-t. A telefonnál egy különleges csillagnyúlványú tengelyt alkalmaztak, aminek megalkotásához több mint 100 szabadalom kellett. A tengely ötvözi a Lenovo Kutatóintézet és a Motorola Mobile tervezéseit és technológiáit. Ez egy jó példa arra, hogy mi is lesz akkor, ha két ilyen nagy óriás cég egyesül. A tengely élettartama több mint 200 ezer kinyitást is kibír, ami azt jelenti, hogy több mint 5 évig is működőképes lesz egy átlagfelhasználónál.

razr-5g-2-min

A Motorola RAZR 5G következő értékesítése mellesleg szeptember 21-én lesz, ekkor kaparinthatják majd meg ismét a felhasználók. 582 ezer forintnak megfelelő jüanért 6,2 hüvelykes OLED kijelzőt, és egy másodlagos 2,7 hüvelykes megjelenítőt tudhat magáénak a RAZR 5G. A belsejében pedig Snapdragon 765G processzort, 8 GB RAM-ot és 256 GB-os belső tárhelyet találunk. Ha felkeltette a RAZR 5G az érdeklődésed olvasd el korábbi cikkünket.

FORRÁSgizchina
MEGOSZTÁS
Mindig is érdekeltek a mobiltelefonok, 2016-ban kezdtem el saját oldalam, azóta naponta írok a számomra is érdekes tartalmakról.