3D renderképeken a Xiaomi összecsukható telefonja

írta: Viktor

Nem meglepő, hogy a Samsung és a Huawei mellett a Xiaomi is dolgozik egy összecsukható mobilon. Ők nem is tartják olyan nagy titokban az eszközt mint a másik két gyártó. Múltkor például a cég elnökének kezében láthattuk a készüléket egy videón.


A Xiaomi most megosztott már infót a masinától a LetsGoDigital-al, főként a fejlesztésről és az összecsukási mechanizmussal kapcsolatos kihívások leküzdéséről beszéltek. Szóba került a MIUI új verziója is, ami támogatni fogja az összecsukható telefonokat. Állítólag Xiaomi Dual Flex vagy Xiaomi Mix Flex néven kerülhet majd forgalomba az eszköz, de nincs kizárva, hogy egy teljesen más nevet fog választani a vállalat.

Nem pont olyan formában valósítják meg ezt az egészet mint a Samsung, hiszen a Xiaomi készüléke két ponton is fog hajlani. A korábbi videón, talán nem a végleges verzió látható, de már azon is elég vékony kávák voltak. A hallott infókat alapul véve a LetsGoDigital készített néhány 3D-s renderképet. Ami elsőre szembe tűnhet, hogy nincs kamera, talán fényképezésre és videózásra csak nyitott állapotban lesz lehetőségünk.

A megjelenési dátummal kapcsolatban nem tudunk semmit, az MWC-n a Xiaomi Mi Mix 3 5G-s változatának bemutatója borítékolható, feltehetően akkor többet is  megtudunk majd a Xiaomi hajlítható mobiljáról.

Kapcsolódó cikkek:

Videón tűnt fel a Xiaomi összecsukható mobilja

 

forrás: letsgodigital

MEGOSZTÁS
PR cikkekkel, linképítéssel kapcsolatban keress az info@gsmring.hu e-mail címen.