Kiszivárogtak a Sony Xperia 10 és 10 Plus árai

írta: Robi

Az eddigi információk alapján, idén a megszokottakról eltérő néven érkeznek majd a Sony középkategóriás mobiljai, melyeknek a gyártó a képernyő méretét és az árát is átszabta.


A korábbi pletykák szerint az Xperia XA3 az Xperia 10 nevet fogja kapni, az XA3 Plus pedig Xperia 10 Plus néven kerülhet majd be a köztudatba. A kisebb modell Snapdargon 630 lapkakészlettel, 3 GB RAM-al, 64 GB tárolóval fog debütálni. Az eszköz 13+5 megapixeles kamerákat kap hátlapjára, akkumulátora pedig 2870 mAh-s lesz. A készülék árát is megtudtuk, elvileg 350 eurót kell majd fizetnünk érte. 

A Sony Xperia 10 Plus már egy hajszálnyival erősebb hardverekkel fog rendelkezni, a számítások elvégzéséért állítólag egy Snapdragon 660 processzor lesz felelős. Ami pedig a memóriát illeti 64 GB tároló mellett 4 vagy 6 GB rendszermemóriával tudjuk majd beszerezni 430 euróért. A kamerák terén is lesz egy pici fejlődés, ugyanis ez a készülék már 12+8 megapixeles modulokat tudhat magáénak. 

Mindkét telefon lesz 3,5 mm-es jack csatlakozó és adott a micro SD bővítési lehetőség, kijelzőjük 21: 9-es képarány mellett Full HD+ felbontással fog rendelkezni.

forrás: gsmarena