Egyetlen perc alatt fogyott el az összes Mi MIX Fold

Nagyon népszerű lett Kínában a Xiaomi első összecsukható mobilja a Mi MIX Fold.

A Xiaomi a tegnapi nap folyamán megkezdte a nemrég bemutatott Mi MIX Fold értékesítését. A készülékért az eladási mutatók alapján kimondottan nagy volt a kereslet, mindössze egyetlen perc kellett ahhoz, hogy elfogyjon az első készlet. A Xiaomi ugyan nem árulta el, hogy mennyi darabot értékesítettek, de azt megtudtuk, hogy 400 millió jüan, vagyis 61,3 millió dolláros bevételre tettek szert az eladott MIX Foldok után. Ebből és a korábban bejelentett árcédulából ki lehet számolni, hogy körülbelül 30 és 40 ezer közötti darab lett értékesítve az első körben.

Ha csak a minimális számmal, vagyis 30 ezerrel számolunk akkor is másodpercenként 500 darabot adtak el belőle. Ami nem is meglepő, hiszen Kínában azért jó áron lehetett hozzájutni a mobilhoz. A 12/256 GB-os változatért 1530 dollárnak megfelelő jüant kértek, a 12/512-es variáns 1680 dollárnyi jüanba került, a 16/512 GB-os modell pedig átszámítva körülbelül 2000 dollár volt.

A Xiaomi Mi MIX Fold egy 8,01 hüvelykes belső és egy 6,52 hüvelykes külső kijelzőt kapott, mindkét megjelenítő AMOLED technológián alapul és támogatja a HDR10-et. A számítások elvégzéséről Snapdragon 888 processzor gondoskodik. A kamerái pedig 108+13+8 megapixelesek. A hazai értékesítéssel kapcsolatban még nem érkezett semmi információ, de árából kifolyólag itthon biztosan nem lesz majd olyan népszerű mint Kínában.

Ez is érdekelhet:

Az Instagramból is eltűnhetnek a Lájkok

Megérkezett a Xiaomi összecsukható csúcsmobilja

Elég szokatlanul szemlélteti velünk a Xiaomi a Mi 11 Ultra vízálló képességét

MEGOSZTÁS
Mindig is érdekeltek a mobiltelefonok, 2016-ban kezdtem el saját oldalam, azóta naponta írok a számomra is érdekes tartalmakról.