Késve érkeznek Európába a Sony újdonságai

Kiderült, hogy mikortól lesznek elérhetők Európában a Sony új mobiljai, de úgy tűnik, hogy még mindig várnunk kell rájuk.

INLOCK

A Sony még idén áprilisban rántotta le a leplet az Xperia 1 III és Xperia 5 III mobilokról, de egészen a mai napig egyik készülék sem került kereskedelmi forgalomba. A múlt héten bejelentették, hogy Mark III készülékük Európában is előrendelhetővé válik, majd ezt követően visszavonták. Most újabb fejlemények vannak a startot illetően, de csak rossz híreket kaptunk. Persze azért akad jó hír is, ami a következő: A Sony Xperia 1 III július 15-től lesz előrendelhető Németországban, az előrendelés egészen augusztus 31-ig tart és ebből arra a feltételezésre jutottunk, hogy ezt követően meg is kezdődik az Xperia 1 III kiszállítása. Legalábbis nagyon reméljük, hogy még nem kell heteket várni a készülékekre. A telefon 1300 euróba fog kerülni és az előrendelők kapnak hozzá egy WH-1000XM3 zajcsökkentővel ellátott fülhallgatót, valamint egy három hónapos Tidal és Joyn Plus előfizetést. Az Egyesült Királyságban nem tartanak előrendelési időszakot. Egész egyszerűen augusztus 19-től kerül fel a boltok polcaira a mobil és ott 1200 fontba fog kerülni. Az indulási ajánlatban szintén jár a WH-1000XM3 füles, de a streaming előfizetések nem.

A rossz hír viszont, hogy a Sony Xperia 5 III bevezetését szeptemberre tolták. Ez a modell 1000 euróba fog kerülni miután elérhetővé válik a felhasználók számára. Tehát azoknak akik ilyet szerettek volna még egy ideig várniuk kell. Talán egy kicsit feledteti a várakozási időt, hogy állítólag Sony WH-H910N füles jár majd a telefon mellé.

Forrás