Az Instagram és a YouTube is a Tiktok helyére pályázik

Miután néhány hete amikor megjelentek az első hírek a Tiktok esetleges tiltásával kapcsolatban, kiderült, hogy az Instagram is tervez hasonló szolgáltatást Reels néven. Most pedig a YouTube jelentette be Shorts-ot, ami szintén Tiktok klón.

brave_banner_3_gsmring

Nem részesült túl pozitív fogadtatásban az Instagram Reals, eddig picit több mint 50.000 letöltést generált és 2,9 csillagos értékelést kapott a felhasználóktól. Ezt a YouTube vezérigazgatója Susan Wojcicki is kiemelte, valamint hozzátette, hogy az Instagram soha nem tartozott az élmezőnybe a videó-szórakoztatás szempontjából. A felhasználók erre a YouTube-ot használják, így ebből a szempontból ők lépéselőnyben vannak az Instával szemben. A Shorts megjelenésével az új, valamint a meglévő alkotók számára is lehetőséget adnak, hogy tovább folytassák azt amit a Tiktokon elkezdtek.A koncepció gyakorlatilag ugyanaz mint a Reels és a Tiktok esetében, rövid videókat készíthetünk, amik alá tetszés szerint különböző zenét állíthatunk be. A YouTube szóvivője elmondta a The Verge-nek, hogy jelenleg 100.000 zeneszám közül lehet választani, és folyamatosan dolgoznak a kiadókkal és az előadókkal ennek a katalógusnak a bővítésén. A Shorts egyelőre csak bétaverzióban érhető el Indiában, de hamarosan elhozzák az iOS-re is az applikációt, az viszont nem derült ki, hogy mikor tervezik a béta globális bevezetését.

A szombati hír után egyébként mindenki elkezdte temetni a Tiktok-ot, néhány órával később viszont Trump elnök áldását adta a TikTok, az Oracle és a Walmart kooperációra, így nem került tiltásra a népszerű videómegosztó az USA-ban. A Kereskedelmi Minisztérium egy hét haladékot adott. A WeChat szintén megúszta az amerikai tiltást, egyelőre.

MEGOSZTÁS
PR cikkekkel, linképítéssel kapcsolatban keress az info@gsmring.hu e-mail címen.