Egy régóta várt játék érkezik mobilra

Közel egy éve jelentették be, hogy a CD Project RED a megannyi PC-s játék után most egy kimondottan okostelefonokra szánt játékon is dolgozik. A The Witcher: Monster Slayer pedig most végre megjelenési dátumot is kapott. 

INLOCK

A Vaják történetét a Netflix-es sorozat után már azok is ismerik, akik még soha nem játszottak egyik The Witcher PC-s játékkal sem. Mivel a sorozat elég nagy sikert aratott, ésszerű döntés is volt a fejlesztők részéről próbálkozni egy mobilos játékkal. Egy olyan játékmenetet választottak, amivel elvileg nem is lehet mellélőni. A Pokemeon GO-hoz hasonlóan az utcákon az erdőkben, a mezőkön kell majd különböző szörnyek után kutatni, amiket lekaszabolva különböző fegyverekhez és tárgyakhoz juthatunk. Minden olyan rémséggel találkozhatunk majd amiket a játékból és a sorozatból megismertünk, lesznek strigák, baziliszkuszok és trollok is. A tavalyi bejelentést követően kaptunk egy kedvcsináló videót is, ha ezt még nem láttad volna most mindenképp érdemes megnézni.

A jó hír, hogy július 21-től iOS-re és Androidra is elérhetővé válik a The Witcher: Monster Slayer. Mivel AR játékról van szó, szinte garantált, hogy a megszokottnál gyorsabban meríti majd a mobilok akkumulátorát, a megjelenésig még van közel három hét, nem árt majd egy power bankot is beszerezni, ha az átlagnál többet szeretnél játszani a játékkal.

A Youtube-ra egyébként már több gameplay is felkerül, ha szeretnéd hangolódni a játékra érdemes végignézni a sorozatot is, úgyis már a nyakunkon van a második évad.

Borítókép: Netflix