Eléggé sokatmondó lett a Samsung Mobile új Facebook profilképe

írta: remake

Évek óta tudjuk, hogy a Samsung dolgozik egy hajlítható kijelzővel rendelkező készüléken. A mobilos szekció új Facebook profilképéből pedig sejthető, hogy túl sokat már nem kell várunk az eszközre.


Az új képen a cég logóját láthatjuk összehajtva, ez egyértelműen a titokzatos masinára utal, amivel kapcsolatban eddig még csak pletykákat halhattunk. Valószínűleg egy új sorozatot indít a gyártó Galaxy F néven, ennek lesz az első tagja a mobil, amit az elkövetkezendő években több generáció is követhet majd.Persze ehhez kell az is, hogy sikeres legyen. Az eddigi infók alapján viszont elég drága lesz a telefon, nem beszélve arról, hogy a technológia jó eséllyel fog pár gyermekbetegségben szenvedni. A hardveres összetevők a felső kategóriából lesznek összeválogatva, de kizártnak tartom, hogy Snapdragon 845 vagy Exynos 9810 lapkakészlettel jelenne meg az eszköz. Sokkal nagyobb esély van az új, még be nem mutatott Qualcomm, illetve Exynos lapkára. Pláne ha azt nézzük, hogy a hajlítható kijelzős masina indítása valamikor a jövő év elejére van időzítve.Ha minden igaz egy kis kínai gyártó beelőzi a Samsung-ot és meglepő módon nem a dél-koreai cég dobja piacra az első ilyen technológiát birtokló készüléket. Bár meg kell jegyezni, hogy a Galaxy F valószínűleg mérföldekkel jobb lesz, mint a Royole által készített FlexPai.

forrás: samsung mobile