Elképesztő képet készít a OnePlus 5 kamerája

Bár még nem tudjuk pontosan mikorra várható a OnePlus 5, de a cég igyekszik fenntartani a hype-ot a készülék körül. Szinte minden nap szórnak némi információ morzsát, amiből új dolgokat tudhatunk meg az érkező csúcsmobilról.


Láthattunk már néhány képet is, ezekből kiderül, hogy kettő darab kamerát találunk majd a hátlapon és egyes pletykák szerint az előlapon is kettő modul kap majd helyet. A cég, most hivatalos Twitter csatornáján tett közzé egy fotót, amit éjszakai fényviszonyok mellett készítettek, a szóban forgó és egy ismeretlen készülékkel. A felvétel egy adott szögből lett lőve mindkét eszközzel, de láthatóan sokkal élesebb és tisztább a jobb oldali rész. A legtöbb okostelefon esetében hiába a vaku, egy-egy éjjel készített kép elég csúnya szokott lenni. A tavaly bemutatott Samsung Galaxy S7 okostelefonok kamerája már meglepően szép képeket készített, viszont még mindig borsos árával nem túl sokan engedhetik meg maguknak. Azt egyenlőre nem tudni melyik cég modulja kap majd helyet a OnePlus zászlóshajójában, mindenesetre a Twitteren közzétett bejegyzés alapján az éjszakai fényviszonyok nem okoznak majd neki gondot. Valamikor a nyáron számíthatunk a OnePlus 5 érkezésére és a korábbi modellekhez híven mindenképp baráti árcédulával és kiváló teljesítménnyel kalkulálhatunk.

MEGOSZTÁS