Értékes kiegészítőt kaphat a Samsung Galaxy S8

Úgy tűnik kezd beigazolódni az a pletyka, hogy hamarosan nem csak a Galaxy Note modellek fogják támogatni az S Pen-t.

Korábban lehetett arról hallani, hogy a visszahívott Note 7 után a cég szeretné kicsit megkönnyíteni a felhasználók mindennapjait és egy frissítésnek köszönhetően, ha nem is teljes mértékben, de majd használhatjuk a Note által nyújtott plusz lehetőségeket Galaxy S7 készülékeken. Természetesen azóta semmi mást nem lehetett hallani ezzel kapcsolatban és frissítés sem érkezett.

Most viszont úgy tűnik, hogy a következő zászlóshajónál más lehet a helyhez. Ugyan a pletykák szerint az S8 prototípusa nem tartalmaz olyan rekeszt melyben a képernyűceruza elhelyezhető lenne, de a Samsung mégis úgy döntött, hogy az S Pen külső tartozékként megvásárolható lesz a mobilhoz és teljes mértékű támogatást is kap.

Ezt az igazán jó marketing fogást kár lenne kihagyni, most, hogy a Note 7 vissza lett hívva, valamint már arról is lehetett hallani, hogy az S8 hatalmas, 6 hüvelykes kijelzővel is érkezhet. Ezek alapján igazán nagy népszerűségnek örvendene a modell mindazon felhasználók körében is akiknek vissza kellett adniuk az akkumulátor problémák miatt a Note készüléküket.

samsungs-s-pen-equipped-variant-of-galaxy-tab-a-10-1-leaks-again

MEGOSZTÁS