Fontos hír érkezett azoknak, akik a PUBG játékkal játszanak

Az egyik legnépszerűbb játék hamarosan egy új frissítést kaphat, ami számos újítást hoz el. Mutatjuk, hogy milyen újdonságokra számíthatnak PUBG felhasználók.

A PUBG Mobile az egyik legnépszerűbb játék a fiatalok körében, ugyanis egymás ellen játszhatnak, emellett rengeteg kiegészítő és pálya érhető el hozzá. Egy a napokban megjelent forrás szerint hamarosan egy új frissítés fog megérkezni a készülékekre, ami a PUBG 2.2-es játékmódot is el fogja hozni.

Pontos dátum egyelőre még nincs arról, hogy az új verzió mikor és milyen régiókban lesz először elérhető, de biztosan hamarosan ezt is meg fogjuk tudni. Az már biztos, hogy rengeteg új funkciót fog elhozni a frissítés, valamint egy teljesen új térkép is elérhető lesz rá. A forrás azt is kiemeli, hogy a már meglévő Erangel térkép is számos vizuális újítást fog tartalmazni, amivel még élvezetesebb lesz a játék.

Az új térkép nevét is tudni lehet már, ami egy trópusi paradicsom sziget és nagyon hasonlít arra, amit a Call of Duty: Warzone Caldera játékban láthattunk. Ennek a neve Nusa lesz.

Az új mód, ami Gear Front néven érkezik, minden térképen elérhető lesz majd. Számos új képességet és lehetőséget fog majd tartalmazni, amit a megjelenésnél mindenki ki is próbálhat majd.


Forrás