Gőzerővel készül a következő Samsung csúcsmobilokba szánt Exynos 9820

írta: remake

Lassacskán belépünk az 5G korszakba és pár éve még elképzelhetetlen sebességgel böngészhetünk, letölthetünk vagy éppen streamelhetünk. Azt már tudjuk, hogy a Qualcomm jövőre bemutatja a cég első 5G modemét és úgy tűnik a Samsungnál is hasonló tervek vannak talonban.


A Galaxy S9 és Galaxy S9 Plus mobilokban helyet kapó Exynos 9810 teljesítményben már így is felülmúl jó pár asztali PC-t, de mindig lehet hová fejlődni. A mesterséges intelligencia minden bizonnyal az Exynos 9820-ban is jelen lesz és jóval nagyobb szerepet kap majd, mint az elődben.Természetesen most is számíthatunk teljesítmény növekedésre, a processzort és a gpu-t illetően is. A pletykák szerint a dél-koreaiak már január óta dolgoznak a projekten és a lapkában egy 5G RF modem kap majd helyet. A forrás úgy tudja 7 nanométeres EUV gyártástechnológiával készül a chipset. A Samsung jó pár ilyen gyártósorral rendelkezik már, nem rég öltek ebbe szerény 6 milliárd dollárt.

Ebben a létesítményben készül majd az Exynos 9820 lapkák többsége

Tehát valamivel kevesebb energiára lesz majd szüksége az Exynos 9820-nek, de ettől függetlenül több napos üzemidőre ne számítson senki sem. Első körben a Galaxy S széria legújabb tagjaiban találkozhatunk a lapkával, talán valamikor 2019 februárjában, ami még elég távol van.