Hamarosan érkezik az új Nokia tablet

nokia tablet

Ahogy már megírtuk nektek, több pletyka szerint hamarosan bemutatják, a Nokia új táblagépet, amit a cég hivatalosan is egy kedvcsináló képen erősített meg.

crypto50

Az utóbbi években, valószínűleg a koronavírus hatására is a tablet eladások jelentősen növekedtek és nem várt fellendülési pályára álltak, hiszen a vírus előtt még arról írtak több helyen, hogy egyre kevesebb ilyen típusú terméket vásárolhatnak majd az emberek, mert mobiltelefonok egyre nagyobbak lesznek és egyre többet tudnak.

Most viszont egyre többen szeretnének részesedést szerezni maguknak a piacon, olyanok is, akik eddig nem rendelkeztek ilyen készülékekkel. A HMD Global tulajdonában levő Nokia is ilyen, hiszen egy új kedvcsináló kép szerint október 6-án új telefonok mellett egy táblagépet is bemutathat majd.

A jópofa képen a tablet oldala látszódik, stílusosan elhelyezve a cég egyik örök sláger terméke, a Nokia 3310 mellett. Az eddigi pletykák szerint Nokia T20-nak fogják hívni a készüléket.

Hardveresen egy eddig még meg nem nevezett Unisoc processzor állhat a felhasználók rendelkezésére 4 GB RAM és 64 GB tárhely társaságában. Utóbbit tovább lehet bővíteni majd MicroSD kártyával.

A kijelző egy 10,36 colos LCD panel lehet. Szoftveresen pedig Android 11-et kaphatunk. Árazásról egyelőre még nincs hír, sem arról, hogy milyen piacokon lesz kapható az újdonság.


Forrás