A napokban egy újabb Samsung készülék kapta meg az új Android 13 alapokon futó One UI 5.0-ás rendszert. A termék itthon is népszerű volt, így biztosan sokak örülnek majd a frissítésnek.
A dél-koreai vállalat az Android 13 alapokon futó One UI 5.0-ás rendszert eddig soha nem látott gyorsasággal hozta el termékeire, olyannyira, hogy szinte már alig akad olyan termék a cég kínálatában, ami nem rendelkezik az új rendszerrel.
Vagyis itt inkább érdemes úgy fogalmazni, hogy amelyik termék jogosult, azok közül nagyon kevés az, ami még nem kapta meg az új rendszert, hiszen a jelenleg kapható modellek már egy ideje frissültek.
A napokban megjelent hírek szerint a Samsung Galaxy Tab S6 Lite modellekre érkezett meg egyes régiókban az új rendszer. Itt érdemes kiemelni, hogy ez a P610 és P615 modellekre vonatkozik, ugyanis a tavalyi évben megjelent a P613 és a P619 is, amiket szintén Samsung Galaxy Tab S6 Lite-nak hívnak, már egy hónapja lefrissültek.
A forrás szerint a frissítés tartalmazza a novemberi biztonsági frissítéseket is, viszont ennek a méretéről pontos információ nincs. Ha valaki kíváncsi arra, hogy a termékére már megjött-e az Android 13 és ezt nem dobta fel automatikusan a készülék, az a beállítások menüpontban a szoftverfrissítés fül alatt tudja ellenőrizni, hogy frissíthető-e az eszköze.