A kínai vállalat napokon belül bemutathatja a Oneplus Pad névre hallgató táblagépet, amit most hivatalos plakát képen is megtekinthetünk már. Mutatjuk, hogy mit tudunk a készülékről.
A Oneplus Pad táblagépről már hónapok óta folynak a pletykák, hamarosan pedig végre hivatalosan is bemutatásra kerülhet. A hivatalos információk szerint február 7-én fog debütálni a termék a Oneplus 11R 5G okostelefon mellett.
A forrás szerint ebben az időpontban mutathatják majd be a globális piacra a Kínában már kapható Oneplus 11 és Oneplus Buds 2 Pro készülékeket.
A megjelent plakátfotón a készülék zöld kiadása jelenik meg, ahol jól látható a hátlapon a középre elhelyezett Oneplus logó, valamint a hátlapi kamera is hasonló helyen helyezkedik el. Az előlapon természetesen a kávákba lesz beleépítve a szelfi kamera.
A forrás megjegyzi, hogy eddig a szivárgások arról szóltak, hogy a termék egy átnevezett Oppo Pad vagy Oppo Pad Air lesz, viszont a hátlapi kameraelrendezés ezt megcáfolja, így lehetséges, hogy egy teljesen új termékről lehet szó.
A specifikációk egyelőre még nem ismertek, viszont arra is van esély, hogy esetleg ugyan azt a hardveres specifikációkat fogja megkapni a termék, mint amit az Oppo Pad-nál láthattunk és csak a kialakítás változik.