Hamarosan kapható az Apple Watch Series 7

apple

Az iPhone 13-as széria bemutatása mellett az Apple bemutatta legújabb generációs okosóráit is, amik napokon belül előrendelhetőek lesznek. Mutatjuk a részleteket.

crypto50

Az amerikai cég szeptember végén mutatta be legújabb készülékeit, amik közül az iPhone 13 széria már megvásárolható a boltokban, persze limitált számban. A chip hiány ellenére a megszokottnál több termék volt elérhető az értékesítés kezdeténél, viszont még mindig nem elegendő.

Az új Apple Watch széria a legfrissebb jelentések szerint október 8-tól lesz előrendelhető. Ezt követően október 15-től már megvásárolható lesz az újdonság, amit már nagyon sok rajongó vár. Az okosóra minden hivatalos partnernél kapható lesz. Az e-SIM képes termékek pedig csak úgy, mint eddig egyelőre a Telekomnál lesz elérhető.

apple

Az Apple Watch Series 7 számos újítást kapott meg az előd modellhez képest, leginkább dizájn tekintetében. A kijelző 20%-kal nagyobb a kávák csökkentése miatt, emellett a kijelző is 70%-al fényesebb lett az Always on Display funkciónál, így nagy fényben is jobban látható. Anyaghasználat tekintetében is ellenállóbb a termék, ami por ellen is védett.

Az üzemidő nem változott, hiszen a cég szerint összesen 18 óra hozható ki egy feltöltéssel a készülékből, csak úgy, mint az Apple Watch Series 6-nál. A töltési sebesség viszont megnövekedett, így mindössze 45 percre van szükség, hogy 0-80%-ra töltsön fel a termék. A hivatalos árazásról egyelőre még nem tudni, viszont napokon belül felkerülhet az Apple hivatalos oldalára.


Forrás