Következő évben érkezhet az új Apple Watch Ultra

Az amerikai vállalat a következő évben bemutathatja a következő generációs Apple Watch Ultra készüléket, amiről most néhány információt tudhatunk meg. Mutatjuk a részleteket.

Az Apple tavaly ősszel mutatta be az új generációs okosóráit, köztük az Apple Watch Ultra modellt, ami durván 420.000 Ft-os áron debütált.

Itt a magas ár mellé magas képességek is társulnak, ugyanis speciális kerettel rendelkezik, emellett búvárkodni is lehet benne. Persze ez a termék sosem lesz tömegcikk, viszont elég sokan megvásárolják a terméket itthon is.

A legújabb szivárgások szerint idén nem lesz folytatása a sorozatnak, viszont a 2024-es évben megérkezhet majd a második kiadása a készüléknek, amiről néhány információt meg is tudhattunk. Egyrészt a jelenlegi OLED kijelzőt lecserélhetik egy 2,1 colos mikor-LED kijelzőre, amivel állítólag nagyobb fényereje lesz majd a terméknek, így a szabadban is jobban látható lesz.

Mindezek mellett egy szivárogtató azt is megjegyezte, hogy ezzel egy időben érkezhet egy új Apple vezeték nélküli fülhallgató is, ami az olcsóbb kategóriába fog helyet kapni, jelenleg pedig AirPods Lite néven hivatkoznak rá, ami valljuk be nem igazán illik a céghez. Fontos viszont azért megjegyezni, hogy ezek még nem biztos információk, sok minden változhat még a megjelenésig.


Forrás