A WearOS rendszerrel rendelkező okosórákon eddig is használhatták a Google Térkép alkalmazást a felhasználók, viszont a telefonnak mindenképpen ott kellett lenni a közelben. Most ez megváltozott, mutatjuk, hogy hogyan.
A Google az utóbbi években kifejezetten nagy hangsúlyt fektetett a saját fejlesztésű WearOS rendszerre, amit nagyban segített népszerűsíteni az is, hogy a Samsung az új okosóráin már ez a rendszer érhető el, már két generáció óta, ami igencsak jó kezelhetőséget és rengetek lehetőséget biztosít.
Ilyen az is, hogy amelyik alkalmazás le van fejlesztve az okosórákra is, azokat a Play Áruházból le lehet tölteni, köztük a Google Térkép alkalmazást is.
Eddig lehetősége volt a felhasználóknak arra, hogy mondjuk egy túra közben nem kellett elővenniük a telefonjukat, az órán is tájékozódhattak, ha a közelben volt a telefon.
A napokban megjelent hírek szerint ez most megváltozott, ugyanis már nem szükséges ehhez az okostelefon, elegendő az okosóra. Persze meg kell jegyezni, hogy ez akkor igaz, ha a termék rendelkezik e-SIM támogatottsággal is. Ez egy újabb indok lehet arra, hogy valaki például Samsung Galaxy Watch készüléket vásároljon magának. Pontos információ arról még nem érkezett, hogy a mi régiónkba mikorra érkezik meg a frissítés.