Háromféle változatban jön a Samsung Galaxy Watch 5 sorozat

A dél-koreai vállalat hamarosan piacra dobhatja a legújabb generációs okosóráit, amiről most újabb információk szivárogtak ki. Mutatjuk, hogy mit tudhat a Samsung Galaxy Watch 5 széria.

crypto50

A Samsung Galaxy Watch 4 sorozat tavaly mutatkozott be a Samsung Galaxy Z Flip 3 és Samsung Galaxy Z Fold 3 okostelefon mellett, idén pedig hasonlóképpen érkezhet meg a Samsung Galaxy Watch 5 széria, valamikor a nyár végén, legalább is a szivárgások szerint.

Az új termékek már háromféle kiadásban lesznek elérhetőek, az eddig megjelent információk szerint. Mindegyik termék a „Heart” kódnevet viseli, amiből nem érdemes semmire sem következtetni, bár itt ezeknél a termékeknél biztosan adott lesz a vérnyomás mérés, sőt még az EKG mérés is.

watch 4

A legkisebb modell 40 mm és 42 mm között lehet majd a forrás szerint, a típus száma pedig SM-R90X lesz. A nagyobb méret 44 mm és 46 mm között mozoghat, ennek pedig a modellszáma SM-R19X.

Ezen felül még lesz egy Pro kiadás is, ami még nagyobb mérettel jöhet, de erről nincs információnk mennyivel. Amit már tudni lehet, az az, hogy az akkumulátor kapacitása ennek a kiadásnak 572 mAh-er lehet, tehát drasztikusan több, mint az előd modelleknél. Azt nem tudni, hogy a klasszikus kiadás vagy a lapos kijelző lesz a készüléknél a dizájn, de biztosak vagyunk benne, hogy hamarosan több mindent megtudunk majd róluk.


Forrás