Jövőre jöhet a Galaxy S9 mini?

Korábban már hallhattunk pletykákat egy esetleges Galaxy S8 mini érkezéséről, azonban a mai napig nem jelent meg a készülék. Mivel már igen gyorsan közeledünk az év végéhez ezért nem is sok reményt fűzhetünk hozzá. Most viszont újabb szóbeszéd terjeng a széria következő modelljeiről.


Egyenlőre csak egy névtelen forrásból származik az információ, hogy 2018 elején a Galaxy S9/S9 + mellett egy harmadik modellt is be fog mutatni a Samsung, ez utóbbi pedig a zászlóshajók kisebb változata lehet. Mivel az elmúlt pár évben nem igazán kaptuk meg a csúcsmodellek mini variánsát a dél-koreai gyártótól, ezért nem árt most ezt a pletykát is fenntartásokkal kezelni.

A forrás szerint, állítólag 5 hüvelyknél kisebb megjelenítőt kap a mobil, de ezen kívül semmi más információval nem kecsegtet bennünket. Mivel a mini telefonok korábban a középkategóriában kaptak helyet és mint azt tudjuk, hogy az A széria 2018-as változatai is Infinity Display megjelenítővel érkeznek. Ezért még inkább megkérdőjelezhető ez a pletyka, mivel az A5 (2018) szintén ezt a vonalat képviseli. A debütálásig elvileg már nem olyan sokat kell várnunk, tehát hamarosan kiderül, hogy igazak-e a hírek vagy sem.