Két Sony készülékre is szünetel a Nougat bevezetése

Pár hete kezdődött meg a Nougat elterjedése az Xperia XA és XA Ultra okostelefonokra. Egyenlőre viszont, nem sok felhasználó mondhatja el, hogy sikerült beszerezni az új rendszert mobiljára.


Ma pedig, a Japán cég kiadott egy nyilatkozatot, miszerint átmenetileg szünetel a frissítés, a két szóban forgó eszközre, technikai problémák miatt. Elmondásuk alapján „a lehető leghamarabb” folytatódik a dolog, nem hinném, hogy ez vigasz a tulajdonosoknak. Ugyanakkor kitértek arra is, ha már lefrissítetted készüléked, nincs okod aggodalomra, mivel semmilyen káros hatást nem fogsz tapasztalni, tehát nem kell teljesítmény vagy adatvesztéstől félned. A Sony szerint nem a firmware-el van a baj, a hiba a vezeték nélküli frissítési rendszerben (OTA) van. Amint megtudunk valami friss infót az üggyel kapcsolatban, jelezni fogjuk, kövessetek bennünket továbbra is.