Kiderült mi lesz a neve a Samsung összecsukható csúcsmobiljának

írta: remake

Már évek óta lehet hallani pletykákat a Samsung összecsukható mobiljáról. Először Galaxy X-ként emlegették az eszközt, majd pár hónapja már Galaxy F-ként beszéltek róla, mint kiderül mégsem ez lesz a neve.


Egy a Samsung által nemrég benyújtott védjegy bejelentési kérelem alapján, Galaxy Fold-nak fogják hívni az újdonságot, amit valamikor 2019 elején fog bemutatni a dél-koreai gyártó. Az Infinity Flex kijelzővel rendelkező eszközről már láthattunk rossz minőségű képeket, amikor a fejlesztői konferencián megosztottak velünk pár dolgot a cég jövőbeli terveit illetően.Viszont ott volt egy különleges tok a masinán, direkt abból a célból, hogy a dizájnja ne kerüljön leleplezésre a nagy bemutató előtt. Állítólag márciusban fog forgalomba kerülni a Galaxy Fold, melyből több mint egy millió példányt szeretne eladni a Samsung. A telefon két kijelzővel lesz ellátva, ezek közül az egyik 4,6 hüvelykes panel, ilyenkor van összecsukott állapotban a készülék. Ha pedig szétnyitjuk egy 7,3 hüvelykes megjelenítő fogad bennünket.Pontos adat nincs a specifikációkat illetően, de minden bizonnyal a felső kategóriás hardveres összetevőket találunk majd a burkolat alatt. A Galaxy Fold ára az elsődleges infók alapján 2000 dollár körül alakul, ezzel pedig a Samsung legdrágább okostelefonja lehet.

forrás: gizmochina