Kiderült milyen tárhely kivitelben és színben jöhet az új iPhone SE

se

Az Apple napokon belül bemutathatja a legújabb generációs iPhone SE készüléket, amiről most kiderült, hogy milyen színekben és milyen áron érkezhet meg.

crypto50

Az Apple hivatalosan is megerősítette, hogy március 8-án tart egy sajtóeseményt, amin több terméket is be fog mutatni. A szivárgások már rámutattak, hogy jöhet az új iPhone SE, mellette pedig az új iPad Air táblagép is.

Utóbbiról egyelőre még nem nagyon tudunk semmit, csupán találgatások vannak, de hogy miben fejlődik az előd modellhez képest, valamint milyen áron jöhet a táblagép még nem derült ki. Az új iPhone SE okostelefonról, viszont már szinte mindent tudunk.

iphone-se-cover

A készülék megkaphatja a legújabb generációs Apple chipet, az Apple Bionic A15-öt, így 5G képes lesz. Lényegében az újdonság ennyi a termékkel kapcsolatban, hiszen a többi specifikáció, sőt még a dizájn is megegyezhet az iPhone SE 2020-al.

Sőt ezt a most kiszivárgott opciók is jól mutatják, hiszen lesz 64GB-os, 128GB-os és 256GB-os verzió is, csak úgy, mint az előd modellnél. Színek tekintetében sem változott semmi, hiszen fekete, fehér és piros színben kerülhet majd bemutatásra a készülék.


Forrás