Kínában már tesztelik a Galaxy S8 mobilokat

Azt már tudjuk, hogy a Samsung csúcsmobiljai kettő méretben fognak érkezni, ahogy például az S7 és S7 edge esetében láthattuk. Viszont a pletykák szerint mindkét modell hajlított kijelzőt fog kapni.

Így persze sok értelme nincs már az edge szónak. Egyes források szerint a nagyobbik variáns a Galaxy S8 Plus nevet kaphatja, bár ezt a megoldást már több cég is használja, többek közt az Apple is. Hivatalos forrásból a név még nem lett pontosan megerősítve, de nagy eséllyel a bemutató napjáig nem is lesz. Úgy néz ki viszont, Kínában már tesztelik a szóban forgó mobilokat, erről árulkodik egy Twitter bejegyzés, amin a build számokat is megtudhatjuk. A Galaxy S8 esetében G9500ZCU0APLF, míg az nagyobbik modell a “Plus” pedig a G9550ZCU0APLF build számot kapta. A dél-koreai cég csúcsmobilja az év áprilisában mutatkozhatnak be Snapdragon 835, egyes régiókban pedig Exynos 8895 lapkakészlettel, belső memóriából -ha hihetünk a pletykáknak – 8GB-ot kapunk. Sajnos az eddigi információk alapján a cég elvetette a dupla kamera ötletét, helyette minimális kávával és nyomásérzékeny kijelzővel érkezhet a mobil, de hallani Samsung telefonoknál eddig nem látott funkcióról is.

s8testchina

 

Frissítve: Úgy tűnik a nemzetközi változatok is tesztelés alatt vannak !

 

s8international

 

MEGOSZTÁS