Kompakt csúcsmobilon dolgozik az Asus

A Zenfone 6 és a Zenfone 7 különleges kamerájával kitűnt a többi mobil közül a piacon. A legfrissebb pletykák szerint az Asus dolgozik egy Zenfone Mini nevű eszközön is, ami kompakt mérete miatt lehet majd a felhasználók kedvence. 

A jó hír, hogy a Gizmochina szerint egy prémium zászlóshajóról van szó, tehát a specifikációk terén sem kell majd kompromisszumot kötni. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy a Zenfone 7 dizájnja vissza tér-e, gyaníthatóan nem, mert a kamerarendszer és a mozgatását végző motor azért elég sok helyet elfoglal, egy kompakt mobilnál pedig a helyből nagyon kevés van. A DigiTimes szerint az újdonság 5,5 és 6 hüvelyk közötti képernyőméretet kaphat, a motorháztető alá pedig Snapdragon 888 vagy Snapdragon 870 rendszerchip kerül majd.

Az akkumulátor kapacitása a méretbeli különbség miatt kisebb lesz, ezért legalább 30W-os gyorstöltésre lehet számítani. Az még nem tudni, hogy ezt a titokzatos készüléket mikor jelenti be az Asus, mivel a Zenfone 7 és Zenfone 7 Pro augusztusban debütált akár az is megeshet, hogy addig kell várnunk. Elképzelhető viszont az is, hogy a többi gyártóhoz hasonlóan valamivel előbb leplezi le az Asus a legújabb okostelefonjait. Idén természetesen várható a Zenfone 8 széria is.