Mától hazákban is megvásárolható a Galaxy S8 és S8 +

Akik előrendelték a Samsung legújabb csúcsmobiljait, már korábban kézhez kapták, de a mai naptól fogva már bárki beszerezheti őket. Érdemes jól körülnézni, az árakat illetően, mert egyes helyeken akár 30-40 ezer forint különbség is lehet, viszont az is szem előtt kell tartani, hogy hiába jó az ár, ha csak “bolti garanciát” kapunk. Ez azt jelenti, hogy probléma esetén a vásárolt készüléket csak abba az üzletbe vagy webáruházba tudjuk visszaküldeni ahol vettük. Ezzel szemben a gyártói garancia előnyeit akár más európai országokban is kihasználhatjuk. Egy rövid regisztrációs folyamatot követően pedig némi extra garanciára is szert tehetünk. Persze mindenki maga dönti el melyiket választja, mi nem tennénk le a voksunkat egyik mellet sem.

A Samsung egyébként nagyon optimista az újdonságokat illetően, de erre minden okuk megvan. Hiszen a tavaly bemutatott csúcsmobilok előrendelésit is felülmúlta az új széria, méghozzá 27%-al. Ebből könnyen levonható az a következtetés, hogy mindenképp nagyobb darabszámban lesz értékesítve mindkét eszköz, mint elődjeik.

A hivatalos sajtóközleményben a következőket írták:

“A Samsung újdonságai mostantól nemcsak előrendeléssel, de a gyártó partnerboltjaiban is megvásárolhatók. A ma lezáruló Galaxy S8 és S8+ előrendelési számok figyelemreméltóak. YH Eom, a Samsung Electronics Europe elnök-vezérigazgatója ennek kapcsán elmondta: „A Galaxy S7 és S7 edge tavalyi sikereire építő, minden előrendelési rekordot megdöntő Galaxy S8 és S8+ okostelefonok tökéletesen példázzák európai vásárlóink töretlen lelkesedését a Samsung eszközök iránt.”maxresdefault

MEGOSZTÁS