Még ebben a hónapban bemutatkozik a Galaxy M széria

Már tudjuk, hogy a Samsung idén új termékcsaládot indít, a Galaxy M szériával a dél-koreai cég saját középkategóriában szeretne egy picit rendet tenni.


A Galaxy J és A sorozata után még egyet útnak indít a gyártó, a korábbi pletykák szerint a Galaxy M megjelenése az előzőek közül az egyik végét jelenti, bár a Samsung-nál ezt nem mondhatjuk biztosra. Most az Amazon oldalán szivárgott egy kis infó az M készülékeket illetően, eszerint január 28-án esedékes az eszközök debütálása.

A termékcsalád az első sorban három mobillal érkezik ezek a Galaxy M10, M20 és M30 neveket kapják, információink szerint a modellek mindegyike vízcsepp alakú szenzorszigettel fog érkezni, más néven Infinity V megjelenítővel. Az eddig kiszivárgott információk alapján a Galaxy M30 egy 6,3 hüvelykes megjelenítővel fog debütálni, mely mögött 5000 mAh-s telep kap majd helyet. A Galaxy M20 kijelzője 6,13 hüvelykes, felbontása Full HD+ és Exynos 7885 lapkával fog rendelkezni. Mindkét telefon hátlapján két kamera lesz és USB-C csatlakozón keresztül tudjuk majd tölteni őket, jó hír, hogy elméletileg 3,5 mm-es jack kimenettel is rendelkeznek.

A Galaxy M10 néven érkező legkisebb modell 3,400 mAh-s akkumulátorral, 3 GB RAM-al és Exynos 7870 lapkával debütálhat. Az első körben Indiában válnak elérhetővé a Samsung újdonságai, de nem kizárt, hogy Európa egyes részein is beszerezhetjük majd őket a közeljövőben. 

forrás: gsmarena

MEGOSZTÁS
Mindig is érdekeltek a mobiltelefonok, 2016-ban kezdtem el saját oldalam, azóta naponta írok a számomra is érdekes tartalmakról.