Megérkezett a Huawei P20 szériájának első tagja

írta: remake

A Huawei ma Nova 3e néven egy ismerős mobilt indított el Kínában, ez az eszköz egyúttal Európában is bemutatásra került, P20 Lite néven.


A készülékről már számtalan pletykát hallhattunk és több esetben képek is kiszivárogtak róla. Ebből adódóan, már nem hatott ránk a meglepetés erejével. A notch miatt akaratlanul is iPhone X-hez hasonlítjuk a felül kis szigettel megjelenő telefonokat, annak ellenére, hogy nem az Apple hozta be ezt a kialakítást, ők csupán ismerté tették.A Huawei P20 Lite is hasonló külsőt kapott, de az alsó káva azért elég vaskosra sikerült. Akár egy home gomb is elférne rajta ujjlenyomat olvasóval, ennek ellenőre a szóban forgó biometrikus azonosítót a hátlapon találjuk, a kínai cégtől már megszokott helyre pozicionálva. Az 5,84 hüvelykes IPS kijelző felbontása 1080×2280 pixel, a képarány pedig 19:9-es. A felette lévő notch-ról 16 megapixeles szelifikamera kacsint vissza ránk.A főkamerák 16+2 megapixelesek f/2.2-es rekeszértékkel, fázisérzékelős autófókusszal és LED villanóval. A burkolat alatt Kirin 659 rendszerchip és 4 GB RAM kapott helyett, tárhely szempontjából 64 GB-on gazdálkodhatunk, persze adott a microSD bővítési lehetőség is. A mobilon Android Oreo rendszert találunk EMUI 8.0 köntösben. Az akkumulátor kapacitása 3000 milliamperóra, kommunikációs képességek terén rendelkezésünkre áll Wi-Fi, Bluetooth 4.2, NFC, FM-rádió, C típusú USB csatlakozó és jack kimenet is.Állítólag a hónap végétől már egész Európában beszerezhető lesz, Klein Blue, Sakura Pink és a Midnight Black színekben. A Huawei P20 Lite hivatalos fogyasztói ára 369 euró, viszont az már most borítékolható, hogy hazánkban ennél drágábban kerül majd az üzletek polcaira.